Sziasztok Drágáim! És íme, megjött a blog első fejezete.
Próbáltam minél izgalmasabbra. Remélem tetszik!
Ha tetszett, pipáljatok és véleményeket is kérek!
xx:)
2012. július 18.,szerda
Ezt a napot gondoltam életem legjobb napjának.. Hát tévedtem. Na, kezdjük is a legelejéről..
Reggel a "modern" tévénk zajára keltem föl. Éppen anyáék nézték a Jóreggelt Vietnam-ot. Elégé jó műsor, néha én is nézem velük. Lementem az alig 3 lépcsőfokból álló, rozsdalépcsőnkön és egyenes a konyhába mentem. Az asztalon már ott volt a reggelim. Hmmm.. A kedvencem. A szomszédból a kedves bácsi, Cameron, szokott nekünk húst és gyümölcsöket hozni az erdőből. Ma kora reggel is megajándékozott bennünket mennyei gyümölcsökkel, és azokból csinált anya nekem gyümölcssalátát. Pár perc alatt már el is fogyasztottam.Ezután besétáltam botorkálva anyáékhoz a szobába. Még mindig azt a sorozatot nézték. Én is csatlakoztam. Ahogy anya meglátott, megszólalt.
- Jó reggelt Liza! Ö.. khm.. beszélhetnénk? - úgy látszott rajta, hogy nagyon ideges. Nem tudtam mit mondani.
- Miért is ne? - kérdeztem vissza nevetségesen. Én akkor még nem tudtam, miről van szó.
- Nem akarom hosszúra fogni, de közölnöm kell. Apád meghalt. - és itt sírva fakadt. Én meg a meglepepttségtől mozdulni se bírtam.
- Mi történt? - tettem fel az egetrengető kérdést előre félve a választól.
- Repülőbaleset. Kilökték a repülőből.
Ezek után egy két órás gyászt tartottunk. A képeket letakartuk fekete kendőkkel, mi mind fekete ruhába bújtunk és leállítottuk az órát. Többet nem bírtunk tartani, mert már így is fuldokoltunk a sírástól. Krisz is okos fiú, majd ő is ráfog jönni, hogy milyen szörnyű a családnak, ha valaki meghal. Ahj.. Ilyen az élet..
******Délután 5 óra******
Most éppen a szobámba ülök,körülöttem Parker doktor Úr, édesanyám, Krisztofer, Zoe, Hannah és a szomszédságból Cameron, Henrick és Esmeralda. El se hiszem, hogy hogy férünk el ennyien az én kis piszkos szobámba, de mindegy. Hogy miért is van ez a nagy felhajtás? Pillantsunk vissza 1 órával visszafelé...
******Délután 4 óra******
Anya, én meg az öcsém sétálunk a hosszú Knapweed úton, mély, hosszú gondolatokba mélyedve. Egyszer csak egy bizsergető érzés fut át a testemen. Először csak azt hiszem, hogy kicsit ideges vagyok apa miatt.Utána meg már remeg mindenem. A karom, a lábam, a hasam, a szám. A szemem lecsukódik. És összesek. Anyáék észrevesznek, és nyomban segítségért kiabálnak. Pont jókor jöttek arra a szomszédságból Henrick Casal-ék. Az apja, Cameron is segített. Fölkaptak a karukba és hazavittek a szobámba. A kopott vaságyamba, ahol én is alig férek el, de sajnos így van. Na, szóval hazavittek, és lefektettek az ágyba. (Senki ne értse félre!!) Anya szeme könnyezett, Krisz meg még nem tudta miről van szó. Ő erre azt mondta: csak alszik! Jó is lenne, ha csal aludnék.... Körülbelül 10 perc múlva toppant be a szobám kis ajtaján Parker doktor Úr....
******Délután 5 óra******
A doktor megszólal. A hangja rideg és sajnálkozó.
- Elizabeth. Most olyat fogok mondani, amit lehet, hogy nem fogsz elhinni.- itt megremegett a szám.- Neked egy sötét és gyilkos varázserőd van. Ami igazából nem is varázserő, hanem egy ritka képesség.
- Mondja már! - kiállt rá idegesen édesanyám.
- Hát jó. Liza, te egy gyilkos vagy. Csak is emberi és állati húst és vért fogyaszthatsz. Rendes, emberi ételt nem bír ez az új szervezeted... - a doktor szipogott egyet.- Egy tanácsot fogadj meg. Menekülj el innen jó messzire, mert halál vár reád. A SzÉDEE ha megtudja a titkod, akkor kiképeznek téged egy áldozattá..
- Mi..mi az a.. az a SzÉDEE? - nyögtem ki sírva.
- Szellemek És Démonok Elleni Egyesület. - szól közbe Henrick. Ránézek. Vagy több ezer emlék gyúl fel bennem. Amikor körülbelül 5 éves voltam, mindig vele játszottam. Ő volt az, aki mindig velem volt az iskolában, ha a barátnőimmel összevesztem. Mindig kiállt mellettem, ha bajban voltam. Nagyon szerettük egymást. Még most is, de kicsinyként eltávolodtunk egymástól. Ami nagyon fáj. Most, hogy belenézek a ragyogó, smaragdzöld szempárba, düht, kétségbeesést és leheletnyi sírást látok. Megszakad a szívem. Szenved miattam.
- Akkor egy áldozat leszek, akit ki fognak nyuvasztani a szellemek meg ezek a hülye démonok???- hisztiztem torkaszakadtamból.
- Nagyon sajnálom Eliza! Ezért kérlek hogy menekülj. Vagy ha köztünk marad, -itt ránézett mindenkire, akikkel ebben a kis szobába nyomorgunk- és akkor talán nem tudják meg, és nem küldenek be téged áldozatnak.. Nekem most mennem kell, addig is megkérem, a derék Henricket, hogy vigyázzon Elizabethre és meséljen el mindent neki erről az egészről. Öhm... Karin, maga meg adja be Lizának kétnaponta 1x. Az lehet, hogy segít. Viszontlátásra! Sok szerencsét Elizabeth!- mondta, majd kiviharzott az ajtón.
Ennyi lenne!:3 Remélem elnyerte tetszéseteket! A kövi rész jövőhéten jön! Addig is sok pipát, feliratkozót és olvasót kérek! Na pussz..
xxAshley
- Miért is ne? - kérdeztem vissza nevetségesen. Én akkor még nem tudtam, miről van szó.
- Nem akarom hosszúra fogni, de közölnöm kell. Apád meghalt. - és itt sírva fakadt. Én meg a meglepepttségtől mozdulni se bírtam.
- Mi történt? - tettem fel az egetrengető kérdést előre félve a választól.
- Repülőbaleset. Kilökték a repülőből.
Ezek után egy két órás gyászt tartottunk. A képeket letakartuk fekete kendőkkel, mi mind fekete ruhába bújtunk és leállítottuk az órát. Többet nem bírtunk tartani, mert már így is fuldokoltunk a sírástól. Krisz is okos fiú, majd ő is ráfog jönni, hogy milyen szörnyű a családnak, ha valaki meghal. Ahj.. Ilyen az élet..
******Délután 5 óra******
Most éppen a szobámba ülök,körülöttem Parker doktor Úr, édesanyám, Krisztofer, Zoe, Hannah és a szomszédságból Cameron, Henrick és Esmeralda. El se hiszem, hogy hogy férünk el ennyien az én kis piszkos szobámba, de mindegy. Hogy miért is van ez a nagy felhajtás? Pillantsunk vissza 1 órával visszafelé...
******Délután 4 óra******
Anya, én meg az öcsém sétálunk a hosszú Knapweed úton, mély, hosszú gondolatokba mélyedve. Egyszer csak egy bizsergető érzés fut át a testemen. Először csak azt hiszem, hogy kicsit ideges vagyok apa miatt.Utána meg már remeg mindenem. A karom, a lábam, a hasam, a szám. A szemem lecsukódik. És összesek. Anyáék észrevesznek, és nyomban segítségért kiabálnak. Pont jókor jöttek arra a szomszédságból Henrick Casal-ék. Az apja, Cameron is segített. Fölkaptak a karukba és hazavittek a szobámba. A kopott vaságyamba, ahol én is alig férek el, de sajnos így van. Na, szóval hazavittek, és lefektettek az ágyba. (Senki ne értse félre!!) Anya szeme könnyezett, Krisz meg még nem tudta miről van szó. Ő erre azt mondta: csak alszik! Jó is lenne, ha csal aludnék.... Körülbelül 10 perc múlva toppant be a szobám kis ajtaján Parker doktor Úr....
******Délután 5 óra******
A doktor megszólal. A hangja rideg és sajnálkozó.
- Elizabeth. Most olyat fogok mondani, amit lehet, hogy nem fogsz elhinni.- itt megremegett a szám.- Neked egy sötét és gyilkos varázserőd van. Ami igazából nem is varázserő, hanem egy ritka képesség.
- Mondja már! - kiállt rá idegesen édesanyám.
- Hát jó. Liza, te egy gyilkos vagy. Csak is emberi és állati húst és vért fogyaszthatsz. Rendes, emberi ételt nem bír ez az új szervezeted... - a doktor szipogott egyet.- Egy tanácsot fogadj meg. Menekülj el innen jó messzire, mert halál vár reád. A SzÉDEE ha megtudja a titkod, akkor kiképeznek téged egy áldozattá..
- Mi..mi az a.. az a SzÉDEE? - nyögtem ki sírva.
- Szellemek És Démonok Elleni Egyesület. - szól közbe Henrick. Ránézek. Vagy több ezer emlék gyúl fel bennem. Amikor körülbelül 5 éves voltam, mindig vele játszottam. Ő volt az, aki mindig velem volt az iskolában, ha a barátnőimmel összevesztem. Mindig kiállt mellettem, ha bajban voltam. Nagyon szerettük egymást. Még most is, de kicsinyként eltávolodtunk egymástól. Ami nagyon fáj. Most, hogy belenézek a ragyogó, smaragdzöld szempárba, düht, kétségbeesést és leheletnyi sírást látok. Megszakad a szívem. Szenved miattam.
- Akkor egy áldozat leszek, akit ki fognak nyuvasztani a szellemek meg ezek a hülye démonok???- hisztiztem torkaszakadtamból.
- Nagyon sajnálom Eliza! Ezért kérlek hogy menekülj. Vagy ha köztünk marad, -itt ránézett mindenkire, akikkel ebben a kis szobába nyomorgunk- és akkor talán nem tudják meg, és nem küldenek be téged áldozatnak.. Nekem most mennem kell, addig is megkérem, a derék Henricket, hogy vigyázzon Elizabethre és meséljen el mindent neki erről az egészről. Öhm... Karin, maga meg adja be Lizának kétnaponta 1x. Az lehet, hogy segít. Viszontlátásra! Sok szerencsét Elizabeth!- mondta, majd kiviharzott az ajtón.
Ennyi lenne!:3 Remélem elnyerte tetszéseteket! A kövi rész jövőhéten jön! Addig is sok pipát, feliratkozót és olvasót kérek! Na pussz..
xxAshley
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése